Közös úton közös jövőnkért 2.

2019\12\31

Német kezdő

A projektünk vége felé közeledve a német foglalkozásainkat az Európai Unió, az uniós országok alaposabb megismerésével töltjük, a tantárgyi segítségadást beleépítve. Utánanéztünk az uniós országoknak, ki mikor lépett be, idővonalon ábrázoltuk, a pénzemmel, az euróval végeztünk számításokat. Megismerkedtünk a különböző országok szokásaival, jellemző ételeivel, italaival. Próbáltunk útvonalakat meghatározni nevezetes célpontokhoz, hogyan, mivel, mennyiért lehet oda eljutni. Tájékozódtunk a külföldön egyes munkák után járó fizetésekről és egyéb támogatásokról (családi, segély, nyugdíj, betegellátás stb). Természetesen életkoruknak megfelelő szinten: minden csoport kapott egy-egy országot és néhány mondatban (németül) be kellett mutatni a többieknek. 
A foglalkozások jó hangulatban teltek. A nyelvtani  feladatokat játékos feladványok keretében oldották meg, így szinte észrevétlenül tudták azokat elsajátítani. 
A tanulók kedvelik a rejtvényeket és a szituációs gyakorlatokat, ahol szókincsük is gyarapszik.

g4.jpg

2_4.jpg

2019\12\20

Egészséges életmód fontossága

A decemberi foglalkozások tematikáját a karácsonyi ünnepkörhöz is kapcsolódva az egészséges táplálkozás, az elegendő és szükséges testmozgás, az egészséges életmód témakörhöz kapcsoltuk. Minden foglalkozást az elméleti tudnivalókon felül aktív tevékenységekkel gazdagítottunk. Így a játék, a sporttevékenységek nagy hangsúlyt kaptak ezeken az alkalmakon is. Szerencsére a tanulók motiváltak, szívesen mozognak, szívesen kipróbálnak újabb sporttevékenységeket ezért a teniszezés alapfogásaival is megismerkedtünk illetve különböző akadálypályákat kellett leküzdeniük a gyerekeknek. Kapcsolódtunk a foglalkozáson belül az iskolai téli kupákhoz is, ahol a résztvevők szép sikereket értek el. 

Szintén nagy hangsúlyt kapott a megfelelő higiéniás szabályok megismerése és azok megfelelő alkalmazás a különböző élethelyzetekben. A gyerekek sok információt, tudást megosztottak egymással, hiszen különböző környezetből hozott tudásukat osztották meg egymással. Jó hangulatú, sokszor vicces, de nagyon hatékony időt töltöttünk így el  decemberi időszakban.

img_20191104_091544_1.jpg

img_20191112_112036_1.jpg

2019\12\07

Német haladó

Beszámoló a német haladó csoport munkájáról

 Az újonnan érkező 6. osztályos diákok nagyon lelkesek. Fontosnak tartották, hogy az egészséges, és egészségtelen élelmiszereket plakát formában is szemléltessék. Felidéztük németül a plakát készítéséhez feltétlenül szükséges alapszavakat ( olló, ragasztó, vágni, ragasztani stb.,) és a felhelyezett élelmiszereket (gyümölcsök, zöldségek, édességek) . Természetesen sokat bővült a szókincsük, hiszen sok magyar szót említettek a képeket nézve. Páros munkában is tevékenykedtek: szituációs feladatokban mutatták be társaiknak az elsajátított ismeretüket.

A nagyobbakkal a lakás témát dolgoztuk fel. Új ismeretként a házi munkával, a lakás típusaival ismerkedtünk meg. Feladatlapokat oldottak meg a tanulók csoportmunkában. A tanulók nem szívesen használnak szótárt, mert az internet segítségével szeretnék megtalálni a szavak jelentését. Ezt a készséget tovább kell fejlesztenünk, hiszen tanítási órán erre kevés lehetőség van.

78363033_497874787491183_6207696368132161536_n.jpg

79541585_794367734358633_3475873181036707840_n.jpg

2019\12\05

Német szakkör

A decemberi témákat egyénileg, párban és csoportosan dolgoztuk fel. A birtokos névmások elsajátítását feladatlapok, képek, hanganyag és szituációs gyakorlatok segítették, melynek kapcsán a tanulók jól alkalmazták a már korábban tanult ismereteiket (können ige ragozása). A szituációkat páros és csoportmunkában dolgoztuk fel, drámapedagógiai eszközök, játékok segítségével. A fordításhoz, új szavak kikereséséhez, a játékokhoz mobiltelefonos és internetes alkalmazásokat is használtunk. A nyelvoktatásban nagyon sok olyan applikáció alkalmazható, ami megkönnyíti, érdekesebbé, élvezetesebbé teszi a száraz memorizálást. Ezeket a gyerekek szívesen használják, még a kevésbé motivált tanulók is aktívabbá válnak általuk.

Az év utolsó foglalkozásán a gyerekek a télhez, illetve a karácsonyhoz kapcsolódó kifejezésekkel ismerkedhettek meg egy-egy keresztrejtvény formájában. Természetesen egy néhány vers és dal tanulásával is színesítettük az ünnepkörre való készülést. 

nemet1.jpg

nemet2.jpg

nemet3.jpg

2019\12\02

Angol nyelvi kezdő, haladó szakkör

A novemberi hónapban a települések és városok témakörön volt a fő hangsúly.

Megismerkedtünk különböző intézményekkel, városi és községi szolgáltatásokkal. Megtanultuk, hogy saját lakóhelyünkön, Jászkiséren milyen épületek és intézmények találhatóak.

Betekintettünk néhány angol nagyvárosba és megismertettem a tanulókkal a főbb jellegzetességeket, mint például: London – Big Ben, Tower, Parlament; New York – Statue of Liberty, Times Square, Central Park, a Wall Street és Broadway főbb jellemzőit. A gyerekek nagyon élvezték a témakört, mert sok-sok illusztrációval és videóval szemléltettem a jellegzetességeket. 

A gyerekek tanultak olyan kifejezéseket, melyeket az utcán használnak, mikor segítséget szeretnének kérni, illetve ők adjanak útbaigazítást és el tudjanak kalauzolni vendégeket. 

Alkalmazott módszerek: magyarázat, a megbeszélés, a szemléltetés, hibajavítás, értékelés és vita.

Alkalmazott munkaformák: egyéni, frontális és csoportos. 

A szituációs szóbeli gyakorlatoknál sokat dolgoztunk csoportos és páros munkaformákban. Ezzel a gyerekek beszédkészségét, szóbeli kifejezőkészségét és kommunikációs készségét valamint az előadásmódjukat fejlesztettem.

Jászkisér, 2019. november 30.

1_1.jpg

2_1.jpg

3_1.jpg

4.jpg

süti beállítások módosítása