Kirándulás Szilvásváradra
Kirándulás a Szilvásváradra
1. Helyszín: Jászkisér-Szilvásvárad- Jászkisér
2. Időpont: 2018.május 22.
3. Program:
Az indulás 8 órakor volt Jászkisérről.
A tanulók jó kedvűen érkeztek meg 10 órakor Szilvásváradra, ahol egy kis pihenő után a szépséges környezet felfedezésére indultak.
A kirándulás célja a Bükki nemzeti parkban található Szalajka- völgy természeti adottságainak a megtekintése volt. A gyerekek a séta során az itt található növény- és állatvilág felfedezését is megélhették.
Sétánk első állomása a tanösvény volt, ahol nagy lelkesedéssel teljesítették a különböző érdekes feladatokat.
Az Istállóskői- barlanghoz a túra kissé erőltetetten ment, hiszen a síkvidékhez szokott gyerekeknek a meredek emelkedő kihívást jelentett, de végül ide is sikerült mindenkinek feljutni.
A megérdemelt pihenést a Gloriette-tisztáson töltöttük.
A fátyol-vízesés megnézése után a pisztrángos-tavat és a halneveldét csodáltuk meg.
A gyalogtúránk 16 órakor ért véget.
Fáradtan, de élményekkel gazdagodva, vidáman tértünk haza Jászkisérre 17.30 órakor.