Szarvasi kirándulás
Az EFOP-3.1.8-17 számú „Együtt, testvérként – iskolaközi szemléletformáló program” című nyertes pályázatunk keretében Szarvasra kirándultunk 2019.05.27-én.
Reggel 8 órakor indult csapatunk. 10 órára érkeztünk a Szarvasi Arborétum parkjába. Az arborétumban egy lelkes idegenvezető kalauzolt végig bennünket a parkban, gyerekek nagy érdeklődéssel hallgatták az előadást. Ezután a gyerekek megismerkedtek számtalan hazai és idegen tájakról való növényekkel, fákkal, bokrokkal. Felkerestük az itt élő állatokat, a pávák különösen nagy sikert arattak.
Ezután megtekintettük a Mini Magyarországot. Beszámoltak az ismerős épületekről, ahol már vagy jártak, vagy tanulmányaikból emlékeznek rájuk. Természetesen a játszótér és szökőkút sem maradhatott ki az élmények sorából. Sok gyerek még most járt először ezen a helyen, így számukra különösen nagy élmény volt ez nap.
14 órakor indultunk vissza, fáradtan, de élményekkel gazdagodva, vidáman tértünk haza Jászkisérre 16 órakor.