Közös úton közös jövőnkért 2.

2018\10\01

Angol kezdő csoport pillanatképei egy foglalkozáson szeptember hónapban

A szakkörön különböző képességű tanulók vesznek részt. Kooperatív és páros munkákkal segítem elő
a tanulók között az integrációt. A szakköri tananyag részben kapcsolódik a tanórák tananyagához,
amiket nem mindig párhuzamosan veszünk a tanulókkal. Nagyobb hangsúlyt fektetek a való életben
bekövetkezendő helyzetekre. Ezeket szituációs gyakorlatokkal próbáljuk véghezvinni. Játékos és
gyakorlatokkal teli helyzetet teremtek, melyek tükrözik az angol nép kommunikációs szokásait.
A feladatokkal fejlesztem a tanulók szóbeli és nyelvi kommunikációs kifejezőképességeit. Ezt azért
tartom fontosnak, hogy a tanulók a továbbiakban könnyebben tudják majd elsajátítani az angol nyelv
szabályait szóbeli megnyilvánulásban. A feladatlapok nagy része az angol nyelvtan és azok
szabályainak megértését segítik elő, melyeket van, hogy kimondottan egy foglalkozáson keresztül
csinálunk, hiszen tapasztalatból tudom, hogy a tanulók többsége nehezen érti meg és sajátítja el.
A gyerekek nagyon szeretik a szakkört és élvezettel csinálják a szituációs gyakorlatokat. Úgy
gondolom, hogy a gyerekek május közepére jól összeszoktak a csoporton belül és segítik egymás
munkáját.
A nyári szünidő alatt ebben a csoportban is voltak olyan tanulók, akik rendszeresen látogatták a
szakköröket, és voltak tanulók, akik a sok nyaralás és kirándulások végett hiányosan jelentek meg a
foglalkozásokon. Egy tanulónk távozott a csoportból, helyére sikeresen bevontunk egy másik egyént,
aki lelkesen fogadta a kérésemet.
A tematikán keresztül eddig a szóbeli kifejezőképességet, a társadalmi érintkezéshez szükséges
kommunikációs szándékokat, a személyes beállítódás és vélemény kifejezésére szolgáló
kommunikációs szándékokat és az információcseréhez kapcsolódó kommunikációs szándékokat
fejlesztettem.

Önálló, páros és frontális munkaformák. Nyelvtani gyakorlófeladatok.

angolk-szept1.jpg

angolk-szept2_1.jpg

2018\10\01

Angol haladó csoport pillanatképei egy foglalkozáson szeptember hónapban

 A szakkörön különböző képességű tanulók vesznek részt. Kooperatív és páros munkákkal segítem elő
a tanulók között az integrációt. A szakköri tananyag részben kapcsolódik a tanórák tananyagához,
amiket nem mindig párhuzamosan veszünk a tanulókkal. Nagyobb hangsúlyt fektetek a való életben
bekövetkezendő helyzetekre. Ezeket szituációs gyakorlatokkal próbáljuk véghezvinni. Játékos és
gyakorlatokkal teli helyzetet teremtek, melyek tükrözik az angol nép kommunikációs szokásait.
A feladatokkal fejlesztem a tanulók szóbeli és nyelvi kommunikációs kifejezőképességeit. Ezt azért
tartom fontosnak, hogy a tanulók a továbbiakban könnyebben tudják majd elsajátítani az angol nyelv
szabályait szóbeli megnyilvánulásban. A feladatlapok nagy része az angol nyelvtan és azok
szabályainak megértését segítik elő, melyeket van, hogy kimondottan egy foglalkozáson keresztül
csinálunk, hiszen tapasztalatból tudom, hogy a tanulók többsége nehezen érti meg és sajátítja el.
A gyerekek nagyon szeretik a szakkört és élvezettel csinálják a szituációs gyakorlatokat. Úgy
gondolom, hogy a gyerekek május közepére jól összeszoktak a csoporton belül és segítik egymás
munkáját.
A nyári szünidő alatt ebben a csoportban is voltak olyan tanulók, akik rendszeresen látogatták a
szakköröket, és voltak tanulók, akik a sok nyaralás és kirándulások végett hiányosan jelentek meg a
foglalkozásokon. Egy tanulónk távozott a csoportból, helyére sikeresen bevontunk egy másik egyént,
aki lelkesen fogadta a kérésemet.
A tematikán keresztül eddig a szóbeli kifejezőképességet, a társadalmi érintkezéshez szükséges
kommunikációs szándékokat, a személyes beállítódás és vélemény kifejezésére szolgáló
kommunikációs szándékokat és az információcseréhez kapcsolódó kommunikációs szándékokat
fejlesztettem.

angolh-szept1.jpg

Csoportos és frontális interaktív munkaformák.

 

2018\10\01

Történelem szakkör

 Tantárgyi fejlesztés támogatása történelem, honismeret tantárgyból

A pályázat keretében lehetőségünk nyílt arra, hogy a bevont tanulók számára történelem szakkört indítsunk, melynek célja a tantárgyi fejlesztés támogatása történelemből és honismeretből.

Foglalkozásainkon egyrészt felelevenítjük a tanórákon tanultakat, valamint új ismereteket is szerzünk. Törekszünk arra, hogy minél változatosabb munkaformákat alkalmazva élményszerűvé, „szórakoztatóvá” tegyük az ismeretek elsajátítását.

Az eddig eltelt idő alatt az ókor és a középkor fő jellegzetességeivel foglalkoztunk, valamint megismerkedtünk lakóhelyünk, Jászkisér múltjával, a jellegzetes paraszti foglalkozásokkal, használati eszközökkel.

Gyakran oldunk meg interaktív feladatokat, de népszerűek a játékos és rajzos tevékenységek is.

 

tori-szept1_3.jpg

tori-szept1_4.jpg

 

süti beállítások módosítása