Jászberényi kirándulás
Az EFOP-3.1.8-17 számú „Együtt, testvérként – iskolaközi szemléletformáló program” című nyertes pályázatunk keretében iskolánk tanulói a Jászberénybe, Állat és Növénykertbe kirándultak. A gyermekek nagy várakozással indultak a kirándulásra október 10-én du. 14. órakor.
A jászberényi állatkertben a természetes élőhelyeket utánozva tágasak és környezeti elemekkel gazdagított kifutókban élő állatokkal ismerkedhettünk meg. A környezet szép, családias hangulatú, az itt eltöltött napon tanulóink megismerkedhetnek azzal, hogy "kicsiben" is milyen sokrétű és színes az élővilág.
Megnézhettük a szokásos látványetetést, a tigrisek etetését láthattuk és közben egy nagyon érdekes ismertetőt, előadást hallgathattunk meg az állatokról egy gyerekközpontú, vicces és szórakoztató gondozó tolmácsolásában.
Az elmúlt évek alatt nagy fejlődésen mentünk keresztül. Sikerült a múlt szűk, sokszor nyomasztó ketreceitől megszabadulni és új az állatok és a látogatók igényeinek megfelelő korszerű bemutatókat építeni. Ezzel párhuzamosan az állatállomány is megfiatalodott illetve kicserélődött, így az elmúlt időszakban sok kis újszülöttnek örülhettünk.
A Jászberényi Állat- és Növénykert szerves része az arborétum, ahol a tanösvényeket végig járva a madárvédelemmel, az erdők fáival és a hazai állatkertekkel kapcsolatos információkkal lehettünk gazdagabbak.
Az időjárás is kegyes volt hozzánk, az évszakhoz képest csodás időnk volt. 18 órára itthon voltunk. Már nagyon várjuk a jövő hónapra tervezett szolnoki kirándulást.